2017. évi közgyűlés

Kedves Klubtagok!

Ezúton hozzuk szíves tudomásotokra, hogy az éves közgyűlés megtartása a következő okból csúszik.

Lassan két éve próbáljuk elérni, hogy a Veszprémi Törvényszék – az ügyészség ellenállása miatt – klubunk székhelyváltozását valamint az alapszabálynak az új Polgári Törvénykönyvhöz történő igazítását immáron bejegyezze. Most ott tartunk, hogy hosszas huzavona után a tavalyi év végén megfellebbeztük a Veszprémi Törvényszék elutasító végzését és várjuk, hogy a Győri Ítélőtábla döntése alapján végre sor kerülhessen a változások bejegyzésére. A tájékoztatás szerint a Győri Ítélőtábla részéről döntés március hónap folyamán várható.

És hogy miért függ össze a közgyűlés időpontjának kitűzése és az ítélőtáblai döntés? Jogtechnikailag a Győri Ítélőtábla fellebbezésünk megalapozottsága esetén nagy valószínűséggel új eljárásra fogja kötelezni a Veszprémi Törvényszéket, amelynek keretében klubunknak vélhetően új közgyűlést kell tartani. Ebben az esetben ezt a közgyűlést szeretnénk az éves közgyűléssel együtt megtartani, hogy a fölösleges költségek kiadásának elkerülése érdekében ne kelljen a közgyűlés megtartására kétszer sort keríteni.

Az éves közgyűlés időpontja előreláthatólag 2017. április 8-án lesz, a hivatalos tájékoztatást postai úton és a honlapon való közzététel útján fogjátok megkapni. Addig is kérünk benneteket, hogy kövessétek nyomon klubunk egyéb programjait, így a 2017-es évben először március 30-án megszervezésre kerülő havi találkozót!

Végül a csúszás ellenére a korábbiak szerint továbbra is kérjük a kedvezményes felelősségbiztosítás fenntartásában érdekelt kedves tagjainkat, hogy a 2017. évi tagdíjat (változatlanul 7.000,- Ft) a klub 73900432-11048345 számú bankszámlájára való befizetés útján mihamarabb rendezni szíveskedjenek! A befizetés megtörténtéről a kedvezményes felelősségbiztosítás igénybevételében közreműködő társklubot elnökségünk haladéktalanul tájékoztatja.

Természetesen a kedvezményes biztosításban nem érdekelt tagjainkat is kérjük, egyben bíztatjuk a 2017-os tagdíj, valamint a MAVAMSZ tagdíj (5.000,- Ft) fenti módon történő befizetésére.

Citroënes üdvözlettel:

A CACH elnöksége

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük